Császár-Komjádi Sportuszoda rehabilitáció
A Császár-Komjádi sportuszoda felújítási munkájára 2017-ben kaptunk megbízást, mely a FINA azévi Úszó-, Vízilabda, Műugró-, Műúszó-, és Nyíltvízi Világbajnokság egyik edzőhelyszíne volt. Az eredetileg 1976-ban nyílt uszoda íves csarnokainak vezető tervezője Kelecsényi Zoltán volt. Közel 4 évtizeden át nem történt az épületen komolyabb felújítás, így a már méltatlan körülmények orvoslására kapott Stúdiónk felkérést az épület rehabilitációjára.
A megbízásunk generáltervezésre, építészeti és belsőépítészeti feladatokra is kiterjedt, melynek során egyrészt a sérült-, az idők során tönkrement felületek cseréje mellett az előcsarnok és a közönségforgalmi terek, illetve az uszodatér megújítását terveztük. Célunk az volt, hogy az uszoda megőrizze eredeti formáját, jegyeit, emellett viszont, hogy jól funkcionáló belső tereket hozzunk létre, vagy újítsunk meg. Törekedtünk a jobb tájékozódásra és, hogy az amatőr úszók igényei mellett a versenyzők felkészülését is szolgálhassák a terek. A felújítás eredményeként az itt felkészülő versenyzők akár teljesen elkülönítetten, párhuzamosan is használhatják az uszodát.
A rekonstrukció során a Komjádi jelentősen megújult. A műemléki védettségű homlokzatot hőszigeteltük, a korszerűtlen nyílászárókat a mai igényeknek megfelelő alumínium nyílászárókra cseréltük, emellett akadálymentessé tettük az épületet. Az igények szerint szétválasztottuk a gyerek-, csapat-, és közönségforgalmi funkciókat, emellett korszerűbb öltözőket és vizesblokkokat alakítottunk ki. A működéshez szükséges irodák, a bejáratok, jegypénztárak területe új burkolatot, irányítórendszert kapott. A versenymedence méretét az előírásoknak megfelelő méretűre bővítettük, új burkolatok és lelátópadok készültek, a rajtköveket a versenyelőírások szerinti típusokra cseréltük. Emellett a sportolók edzéseit és a versenyeket támogató új időmérő- és eredményjelző rendszer készült, kiegészítve az előírásoknak megfelelő dopping- és elsősegélyhely kialakításával. A medenceteret lefedő, már működésképtelen dongaszerkezet a felújítás révén ismét az eredeti funkciónak megfelelően, nyithatóvá vált. Az átépítés során megújítottuk az elhasználódott napozóteraszt is, és egy belső zöld udvart hoztunk létre az előcsarnokhoz csatlakoztatva. Az egész épületre kiterjedően új gépészeti és elektromos rendszert alakítottunk ki. Az épület előtt új, zöldfelületekkel kiegészített parkolót hoztunk létre, és több kerékpártárolót létesítettünk, így összességében egy, a 21. századi elvárásoknak megfelelő színvonalú uszoda várja immáron az amatőr-, illetve a versenysportolókat egyaránt.
Projekt info
-
13.501,5 m²
-
2017
-
2016
-
Budapest
-
-
Építészet + Belsőépítészet
-
Sport
-
Megvalósult
Projekt stáblista
-
-
-
Szabó Zsolt
-
Kutyifa Ágnes
Tőrös Bori
-
Nemzeti Sportközpontok