Szalézi Oratórium és Tartományfőnökség

A Finta és Társai Építész Stúdió 2018-ban közbeszerzési pályázat útján nyerte el a megbízást a Szalézi Oratórium és Tartományfőnökség megtervezésére.

A Szaléziak története hosszú múltra nyúlik vissza: Bosco Szent János (ismertebb nevén Don Bosco atya) olasz katolikus papként működött a XIX. században, ő volt 1859-ben a Szalézi Társaság férfi szerzetesrend megalapítója. Fontos célkitűzésének tartotta, hogy szállást, érdekvédelmet, élelmet és oktatást is nyújtson az arra rászoruló hátrányosabb helyzetben lévő-, nehéz körülmények között élő-, sokszor büntetett előéletű gyermekeknek, melynek érdekében Oratóriumot hozott létre. Az Oratórium néven ismert közösségi épület egy bentlakásos ház volt, mely 4 pillérre épült: maga a ház egyrészt a lakhatást biztosítja, az udvar a játék színtere, az iskolában az oktatás és nevelés zajlik, míg a templom a vallásos lelkületet, a szeretetteljes légkört biztosította. A Szalézi társaság hamarosan egyre népszerűbb lett világszerte és több magyarországi településen is megjelent, ekkor létesültek első épületeik, de működésüket az 1945 utáni politikai változások ellehetetlenítették. A rendszerváltás után hazánkban ismét belekezdtek hazai szervezeteik visszaépítésébe. Óbudán egy nagyon rossz állapotú ingatlant kapott vissza a rend, mely mellé egy szerény templomot, kollégiumot és egy rendházat építettek. 2018-ban egy nagyobb állami támogatásnak köszönhetően lehetőséget kaptak az Oratórium épület és Tartományfőnökség megvalósítására.

Stúdiónk számára izgalmas kihívást jelentett a tervezés, mivel a megbízás nem csak az új épületek tervezéséről, de azok tágabb környezetéről is szólt, hiszen feladatunk volt a Bécsi útra, illetve a Kiscelli utcára néző L alakú terület újragondolása, telekviszonyainak rendezése is. Az Oratórium épülete a gyermekek szabadidős tevékenységének ad helyet-, míg a Tartományfőnökség irodaházként funkcionál, és itt található könyvkiadójuk is. A tervezés kezdetekor a szabályozási keretek már adottak voltak, a régi épületek bontása után létrehozhatók lettek a tervezett új terek, a telektömb autós és gyalogos forgalmának kettéválasztása is megvalósult. Emellett a két sportpályát és a belső zöldterületeket is újra gondoltuk, hiszen az iskola utáni napi foglalkozásoknak részben ezek adnak teret, továbbá a nyaranta megszervezett táboroknak is kitűnő szabadidős helyszínt biztosítanak.

Az új Oratórium épület kontúrját a szabályozási terv lényegében meghatározta. Megbízásunk arra szólt, hogy az épülettel segítsük a fiatalok programjainak megvalósítását, egyben ösztönözzük őket az alkotómunkára, a játékra, tanulásra is. Beérkezve egy többszintes, átlátható, nagy átriumos teret képzeltünk el, mellyel összenyitva helyezkedik el a földszinti helyiségek legkedveltebb helye, a „Bár” névre hallgató közösségi tér, konyhával, raktárral ellátva. Ezt az étkezésre és kötetlen együttlétre alkalmas teret igény esetén le lehet választani az aulától. Az aula méretes üvegfalával teljes hosszban kinyitható az udvar felé. Az épület fontos része még a 3 részre osztható 150 fős nagyterem, de létesültek kisebb csoportszobák, hittan, kézműves foglalkozások, baba-mama klub és egyéb funkciókra alkalmas terek, teakonyhák, vizesblokkok. Tetőterében sportszoba, irodák, illetve a gépészeti helyiségek kaptak helyet.

A Tartományfőnökség zárja a már meglévő templom, rendház és a szintén itt található kápolna által körbefogott belső udvart, és funkcionális kapcsolatot is biztosít az egyes épületszárnyak között. A pinceszinten találhatjuk az étkezőt, illetve raktárakat, míg a földszinten tárgyalókat és kiszolgáló helyiségeket kért a megrendelő. Az emeleten vannak az irodák, a csuklópontban a tartományfőnöki irodával.

Összességében egy olyan jól funkcionáló komplexum jött létre, mely nem csak a fiatalok tartalmas időtöltését, zavartalan fejlődését szolgálja és segíti elő, de a szalézi programok szempontjából „kihasználatlan” idősávokban kitűnő helyszínként szolgál esküvőknek, csapatépítőknek, sportfoglalkozásoknak és egyéb eseményeknek – tehát egyfajta közösségi házként is működik.

 

Projekt info

  • 2.120 m²

  • 2018

  • Budapest

  • Építészet + Belsőépítészet

  • Kulturális + Iroda

  • Megvalósult

 

Projekt stáblista

 

Galéria

 

További projektek

Previous
Previous

Családi Ház

Next
Next

HUNGEXPO F1-Fogadóépület