Az Agora Budapest a főváros egyik leggyorsabban fejlődő városrészében-, a Váci úti irodafolyosó központjában, a Róbert Károly körút szomszédságában kapott helyet, egyben az Árpád-híd pesti hídfőjétől is karnyújtásnyira található. A szóban forgó terület nem volt ismeretlen Stúdiónk számára, hiszen már a kilencvenes évek végén terveztünk ide épületet, mely a mai napig az ORFK-BRFK központja. A kétezres évek elején szintén ezen a területen, a Rendőrkapitányság szomszédságában szereztünk építési engedélyt egy száz méteres toronyházra, mely a rendszerváltás után az első ilyen magasságú épület volt Budapesten. Rövid ideig az Agora mostani telkével is foglalkoztunk – magasház és kereskedelmi funkciók egy városi alközpontba szervezve – de az akkori beruházó visszalépett a projekttől. Az Agora projekt tervezésének feladatait így egy, számunkra már jól ismert helyszínen kezdhettük meg.

Az épületegyüttes előzményei 2015-re nyúlnak vissza, amikor a HBReavis Fund megbízásából pályázati kiírásra került sor, melyen a MAKE ARCHITECTS és Stúdiónk került kiválasztásra. A célkitűzés az volt, hogy az amúgy folyamatosan beépülő, néhol zsúfolt térbe egy olyan városközpont létesülhessen, mely felfelé törekvő arányaival a funkcionális megújulásra is reflektál fenntartható, kortárs építészeti megoldásaival. A magasba törés öncélú reprezentáción túlmutató jelentőségű esetünkben: a magasházba szervezett szintterületek révén jöhetett létre terepszinten az a majd’ 5000 m2-es városi térstruktúra – utcák és városi terek szövete – mely nélkül egy városközpont elképzelhetetlen: egy „agóra”, a nyüzsgő városi lét helyszíne.

Az Agora Tower és Agora Hub irodaház-együttes és a hozzájuk tartozó átjárható térsor központi gondolata egy olyan városrész-szövet kialakítása volt, mely hosszú távon biztosíthatja az itt dolgozó embereknek, illetve a helyi közösségeknek is a jobb életminőségét és közérzetét. Nem csak irodáknak, munkavégzésnek biztosít teret, hanem általános szolgáltatási palettát is összpontosít a városlakók szolgálatára is. Ennek megfelelően nem csak élelmiszerüzleteket, éttermeket, kávézókat, edzőtermet, fodrászatot, de szépségszalont, drogériát és bankot is találunk az épület alsó szintjein. Mindemellett nagy hangsúlyt fektettünk arra is, hogy olyan megoldások mentén tervezzük az épületet, melyek segíthetnek a környezetre gyakorolt hatásunkat csökkenteni, legyen szó a felhasznált alapanyagokról, az üzemeltetésről, vagy akár a terek kialakításáról. Kiemelt szempont volt a gépkocsiforgalom „peremen” tartása, így hozva létre tisztán gyalogos használatú utcákat, tereket.

Az épületkomplexum 3 szárnyból áll, melyek nem csak megtörik a szigorú, monotonabb beépítést, de egyben egy mindenhonnan jól látható-, központi elemként jelölik ki a kerületi alközpont pozícióját. Kisebb tömbjei ezzel szemben úgy ölelik körül a közteret, hogy menedéket is nyújtanak az arra járók számára – emberi léptékre bontják le az együttes hatalmas dimenzióját.

A kialakítás során nagy kihívást jelentett, hogy egy behatárolt szabályozási környezetbe kellett elhelyezni a komplexumot. A magasház, mint a Várost és a közvélekedést intenzíven foglalkoztató téma, szintén komoly kihívást jelentett a tervezés és engedélyeztetés során. A városi pozíció, a Hungária gyűrű és a városból kivezető Váci út, mint sugárút csomópontjában azonban van helye magasházaknak, ez a véleményünk összhangban van Budapest városfejlesztési koncepciójával is. Toronyházak létesítésére ugyanis olyan helyek javasoltak, elfogadottak, melyek a Hungária gyűrűn kívül, a gyűrűs-sugaras városszövet csomópontjaiban városi alközpontokat jelölnek. Helyszínünk ennek minden pontjában eleget tesz.

Komoly kihívást jelentett annak megoldása, hogy bár egy nyelven beszélő, egy életet élő, egységes kompozíciót szerettünk volna létrehozni, biztosítani kellett az együttes három telekrészre való bontását, önálló értékesíthetőségét, ütemezett építését is.

Kiemelt feladatunknak tekintettük, hogy a létrejövő magasházak egy kompozíciós egységet alkossanak a terület már meglévő hasonló épületeivel (Rendőrség, Nyugdíjbiztosító), sőt, azt is modelleztük és több, városi szempontból kiemelt látványpontból is vizsgáltuk (Gellérthegy, Vár stb.), hogy az együttes a rendőrség melletti telken vélhetően megvalósuló magasházzal együtt milyen téri viszonyokat teremt, milyen módon befolyásolja a városi sziluettet. Érdekes fordulata az életnek, hogy az utolsóként említett magasház tervezési munkáit szintén cégünk végzi, így egyedülálló módon egy kézből kerül ki egy ekkora beépítés négy meghatározó, magas épülete.

Izgalmas lehetőséget jelentett, hogy az épület tervezése idején indult meg a metró állomás rehabilitációja is, amiben hatalmas lehetőséget láttunk. Az aluljáró eredeti állapotában két szűkös lépcsővel kapcsolódott a felszínhez. Javaslatunkat mind a beruházó, mind a Város elfogadta, így jórészt a mi fejlesztési területünkön a lépcsők helyett impozáns süllyesztett térre érkeznek meg a metró utasai, elmosva a határt fent és lent között, természetes, városias módon bekötve a metróállomást az Agora térszövetébe, mely az itt lévő lakótelepek lakóinak is biztosítja a metró akadálytalan megközelítését

A beruházás részeként a környező utak állapotát is rendeztük, lehetővé téve, hogy a megnövekedett terhelés ellenére se legyen fennakadás a forgalomban. A városi kerékpáros útvonalak is összekötésre kerültek, a házon belül kerékpáros öltözők és tárolóhelyek létesültek. A szolgáltatások között találunk edzőtermet is, mely nyitva áll mind az itt dolgozók, mind a külsősök részére is.

A bérlők széleskörű kiszolgálása érdekében az üzemeltető már az első lépéstől segítséget nyújt építészek, belsőépítészek, HR szakemberek, üzleti konzultánsok bevonásával, hogy olyan okos és produktív munkakörnyezetet teremtsenek mely a bérlő igényeire, szükségleteire van szabva.

A ház rendszereit az okosiroda kialakítás jegyében terveztük. Az épületbe jutástól a bérlemények lég- és fényállapotáig vezérelhetőek, akár az üzemeltető által létrehozott applikáció segítségével is.

Az épület megfelel a legkorszerűbb fenntartható építési elveknek (BREEAM Outstanding/Excellent minősítésű), de ezen túl a használók komfortját fókuszban tartó WELL minősítés „Gold” fokozatát is megszereztük. Külön büszkék vagyunk arra, hogy a második ütem tervezési munkái során az akadálymentesítés etalonjának számító ”Access4you” minősítés szempontjait is beépítettük a terveinkbe.

A térszíni városszövet vízfelületei, és intenzív növényültetései funkcionális rendet teremtenek, kijelölve a mozgások és megállások, a pezsgés és a pihenés tereit. A gondolat a tetőszinteken is folytatódik, mely tereket az épület ötödik homlokzatának tekintettük, zöld növényszigetekkel osztott teraszvilágot telepítve ide.

 

Projekt info

  • 140.000 m²

  • 2016

  • Budapest

  • Építészet + Belsőépítészet

  • Iroda + Kereskedelmi

  • Megvalósult

 

Projekt stáblista

 

Galéria

 

További projektek

Previous
Previous

HUNGEXPO Rendezvényközpont Revitalizáció

Next
Next

HELL Energy Székház